Menu

Dr. Csont (Bones) 1. évad online
22. rész - Családban marad

Értékelés:
(0 szavazat)
Dr. Csont (Bones) 1. évad 22. rész - Családban marad
Dr. Csont (Bones) 1. évad 22. rész - Családban marad
Eredeti cím:  

"The Woman in Limbo"

Kiadás időpontja: 2006
Játékidő: 42 perc
Kreátor: Hart Hanson
Író: Hart Hanson

Az epizód nagy rohanással indul, a kis csapat minden tagja külön történetszállal áll elő, de úgy tűnik Booth lesz a nyertes: sikerül elrángatnia Bonest a bíróságra tanúskodni. Indulás közben az antropológusnő konzultál egy-egy sort Angelával és Hodginsszal, és futólag jóváhagyja a szövetmarkereket az azonosításra váró nő koponyáján, akit Zack hozott a „Lomtárból”. Booth és Bones már a folyosón járnak, amikor David érkezik, a 15. rész óta nem láttuk, de nem is hiányzott. Most viszont elhozta Brennan új könyvének kéziratát, átolvasta, egészen remek. Booth megpróbálja megszerezni, de Bones kikapja a kezéből, erre az FBI-os rögtön gázosnak titulálja a „Csupa csont” (eredetiben: Bone free) címet, és szvsz igaza is van. Node irány a tárgyalás, és még David is tudja, hogy a fénymásolt jegyzetekbe bele fognak kötni, ezért Brennan visszarohan az eredeti papírokért, addigis Booth és David kerülgetik egymást kicsit, csak a miheztartás végett.

Angela irodája előtt Brennan leblokkol, mert meglátja a Lomtárból hozott nő arcrekonstrukcióját a csodagépben. Első körben főhősnőnk közli az elképedt Angie-vel, hogy valamit nagyon elrontott, majd a biztonsági előírásokra ügyet sem vetve megszerzi Zacktől az ismeretlen nő személyes tárgyait tartalmazó tasakot, hogy az irodájában mindent félresöpörve kiboríthassa az asztalra és szemügyre vehesse. Egy zöld üveggolyó, egyelőre nem mond semmit. De a delfines övcsat, az már árulkodóbb, Brennan már majdnem sír, ahogyan egy hippi-blúzos mosolygó nő tűnik fel az emlékeiben, és rajta van a delfines csat, szóval ismerte. Booth Angela irodájában keresi társát, de csak a tanácstalanul álldogáló Zacket, Goodmant és Angie-t találja. Nem értik, miért borult ki Brennan, Zack koffein-ellenreakcióra tippel. Azért megmutatják Booth-nak is az ismeretlen nőt, aki előbb telefonál egyet, törölteti Brennant az aznapi tanúk közül, és csak ez után mondja el, hogy akit a Lomtárban találtak, az Christine Brennan, Bones anyja.

Booth társa irodájába megy, hogy lelki támaszt nyújtson a nőnek, akinek nem hozta el a várt megkönnyebbülést a tudat, hogy most már biztosan tudja, meghaltak a szülei. Zack érkezik a hivatalos aktával, a maradványokat 1998-ban találták egy temetőben, de nem koporsóban, csak szimplán elföldelve, és beküldték hozzájuk azonosításra. Zack megjegyzi, hogy Brennan és az anyja egyaránt ’98-ban kerültek az Intézetbe. Angela felajánlotta, hogy hazaviszi Brenannt, és ahogy Booth azt mondja: „Temperance, menj most haza.”, azzal nem lehet vitatkozni.

Brennan nyilván nem tud aludni. Fényképeket nézeget abból az időből, amikor még volt családja. Booth éjfél után kopog be hozzá, hozott némi kínai kaját, és nagyon finoman kezdi beadagolni az infókat, amiket eddig megtudott. Persze hivatalos nyomozást nem indíthatott eddig, de a régi kocsijukat már megtalálta. Bones apja kémiatanár volt, az anyja könyvelő, és a vád tanújaként két ügyben is szerepelt, ezen már el lehet indulni. Bones bátyja, Russ pedig feltételes szabadlábon van, lopott autóalkatrészekkel kereskedett. Booth beszélt is vele, de nem mondott szinte semmit.

Másnap a laborban tovább kavarodik az ügy: Hodgins és Zack egyaránt öt évvel a csontok megtalálása előttre datálja azok eltemetését, de Brennan szülei ’91-ben tűntek el, vagyis két évvel korábban. Booth ezt a pillanatot választja, hogy szóljon Bonesnak: Christine Brennan 1978 előtt nem is létezett. Bones nem érti, hiszen ő ’76-ban született, és biztosan volt anyja is. Ezúton üzenem Egerbe a fiatalkorúak útlevél-kérelmeit intéző munkatársnőnek, hogy anyán kívül még valamije biztosan van minden embernek: apja; de egyszerűen előfordulnak élethelyzetek, amikor képtelenség mindkét szülő aláírását megszerezni, ez van. És sokszor csókoltatom, amiért annyi kellemetlen percet szerzett nekünk anno. Node vissza a sorozatba; Booth hagyja, hogy társa maga vezesse le, hogyan lehet új személyazonosságot szerezni: fel kell venni egy azonos évben született ember személyiségét. Booth talált is egy 1948-ban született és elhunyt Matthew Brennant. Bones szülei tehát nem azok voltak, akiknek hitte őket.

Booth ezúttal személyesen keresi fel Russt, aki egy vidámparkban melózik nehézgép-szerelőként, hogy elmondja neki, megtalálták az anyját. Egyúttal arról kérdezi, hogy volt-e valaha más is, mint Russ Brennan. Russ tagad, de Booth nagyon szépen meghívja Washingtonba, hogy segítsen a nyomozásban.

Hodgins újabb bizonyítékot talál az eltemetés idejére: egy ’93-as mozijegyet. Angelával arra jutnak, hogy Brennannek mindenképp az igazat fogják mondani. Ehhez tartják is magukat, az antropológusnő egyre jobban kiborul. A koponya belső oldalán szubdurális hematóma nyomát látja, ami a méreteiből ítélve halálos lehetett, külső sérelmi nyomok viszont nincsenek. Pedig egy fejre mért ütésnek lennie kellett, Zackre vár a feladat, hogy találjon valamit. Közben Booth behozza a laborba Russt, de Bones elviharzik, nem akar beszélni vele. Booth utánamegy, és mikor megtudja, hogy Bones anyját meggyilkolták, meggyőzi a nőt, hogy a bátyja segíthet leginkább az ügy megoldásában.

A Brennan és Russ közti társalgás korántsem zökkenőmentes. Az üveggolyóról kiderül, hogy Russé, el is kérné emlékbe menten, de a húga nem adja, az most bizonyíték, napersze. „Ez a régi Tempi. Sosem szegné meg a szabályt.”- jegyzi meg Russ, Brennan visszavág: „És a régi Russ. Éppen szabadlábon.” Azt is megtudjuk, hogy Russ minden évben felhívta Brennant a születésnapján, de a nő sosem vette fel a telefont. Booth eközben Angelának elmélkedik, vajon miért nem őt kérte meg Bones, hogy olvassa el a kéziratát. Talán mert Booth túlságosan benne van a történetben, vagy talán Bones zavarban volt? További elméletekre nincs idő, mert megérkezik a családi kocsi.

Az autó átvizsgálása épphogy megkezdődik (az első ülésen vérnyom van, a csomagtartón levő matricáról pedig lekaparták Brennan iskolájának nevét), amikor új infó kerül napvilágra. Booth kiküld minden droidot kávézni. A bűnügyi nyilvántartásban utánanézetett a ’78-ban eltűnt házaspároknak, és rá is talált Max és Ruth Keenanre, a fotójuk stimmel. Mivel Russ akkor már 7 éves volt, emlékezhet valamire, Brennan nekiszegezi a kérdést, hogy mi a valódi nevük. Booth is megmondhatná az aktából, de mivel Brennan tőle akarja hallani, végül Russ csak válaszol: ő Kyle volt, a húga pedig Joy. Kap egy istenes pofont és egy dühös „Nem vagy a testvérem” kijelentést is.

Brennan Angelával osztja meg emlékeit Russról, aki régen jófej menő srác volt, és a Marco Polós játékkal tudatta környezetével, hogy Brennan az ő húga ám. Volt, hogy nem is mondtam mást egész nap, csak hogy Polo. Aztán a szüleink eltűntek, Russ lelépett, és hirtelen senkit sem érdekelt többé, hogy mi van velem. Ez hiányzik, hogy valakinek fontos volt, hogy mi van velem. Booth ebben a pillanatban kiabál Bonesért, indulás van, Angela és Brennan összemosolyognak. Booth megtalálta az ügynököt, aki a Brennan-szülők ügyével foglalkozott. A ’70-es évek rettegett bankrabló bűnbandájából Max és Ruth kilógtak, mert fegyver és brutalitás helyett fortéllyal és türelemmel dolgoztak. Egy ’78-as rablást aztán nagyon elszúrtak, sebesültek és halottak vannak a történetben. Az ügynök azt gyanítja, hogy a banda egy erős tagja végzett velük.

A kocsiban talált vérminta két különböző embertől származik, Brennan anyja az egyik, egy ismeretlen férfi a másik. Booth összerakja Russt és Angie-t, hátha kiderül valami. Russ számára az biztosan, hogy a húga szereti őt, annak ellenére, hogy csalódott benne. Russ elmondja, hogyan emlékszik vissza arra a napra, amikor az apja százszor is elismételtette vele az új nevét, és megeskette a húga életére, hogy nem szól erről senkinek, mert azzal az anyja és a húga halálát okozná. Akkoriban feltűnt a házuk körül egy gyanús alak is, akitől ösztönösen félt, pláne akkor, amikor az apja azt mondta neki, ha még egyszer látja, fogja a húgát és bújjon el. Ezt a férfit rajzolja le Angela Russ leírása alapján.

Egy újabb éjjel, amit Booth és Bones kínai kaja és egymás társaságában tölt, és a családjukról beszélgetnek. Booth apja katonai vadászgépeket vezetett, azután borbély lett. Az anyja pedig reklámversikéket írt. Mindenesetre nem mentek el bankot rabolni, miután letették aludni a gyereküket. Booth hazaindul, Brennan pedig bemegy a laborba, ahol meglepetésére Zacket találja szorgos munkában. A többiek is bent vannak, senki nem megy haza, amíg fel nem derítik az ügyet. Ez kedves. Ugyan Zack nem jutott semmire, mert nincs látható sérülés a koponyán, de Brenannel együtt rájönnek, hogy a hematóma eredetileg kicsi volt, kb. egy év alatt nőtt meg. A középpontja felett mikroszkopikus repedések vannak, ezeket már jól fel lehet térképezni, hátha meglesz a gyilkos fegyver.

Az ismeretlen férfi DNS-éről nem lehet tudni kicsoda, mert tanúvédelem alatt áll. Booth elviszi Angie rajzát, hogy megszorongassa vele a tanúvédelmiseket. Zack meghatározza a gyilkos fegyver lenyomatát, olyan, mint egy kerékkulcs, de kisebb annál. Booth sikerrel jár, ahogy indulnak a férfihez Brennan visszafordul, és csak annyit mond a kis csapatnak: „Mindenkinek… köszönöm.”

Vince McVicar korábban szerelő volt, most disznókat tenyészt, és három pisztolyt is hord magánál. Továbbá Joy-nak szólítja Brennant és előad egy szerelmi drámát, amiben ő és Ruth új életet akartak kezdeni, de Max utánuk ment, megütötte Ruth-t egy kerékkulccsal, aztán meg őt, de annyira, hogy elvesztette az eszméletét, később pedig 32 öltéssel kellett összevarrni a fejsérülését. Szerinte Max ölte meg és temette el Ruth-t, aztán lelépett. „Apád kemény ember volt, Joy.” Bones mostmár teljesen kiborul, az ő neve Temperance Brennan, és törvényszéki antropológus. Booth megölelgeti: „Tudom, hogy ki vagy.”

Russ nem hiszi McVicar történetét, a szüleik szerették egymást. Booth egyetért vele, ő sem hisz egy olyan gyilkosnak, aki vádalkuval úszta meg a börtönt, nyilván jól hazudik. A tény, ami megcáfolja McVicar történetét az, hogy Brennan iskolájának nevét lekaparták a kocsiról. Azért tehették ezt a szüleik, hogy a banda tagjai ne találjanak rá a gyerekeikre. Elcsalták McVicart az otthonuktól, és nem mehettek többé vissza. Booth őrizetbe veteti McVicart és ellenőrizteti a gyilkos fegyvert. Russ és Brennan kettesben maradnak, de rögtön vitázni is kezdenek: Brennan dühös, amiért Russ elhagyta őt, de Russ azért tette, mert a húga nem állt szóba vele. Azóta is próbálkozott, nem rajta múlt, és bizony most igaza van.

Angela, Zack és Hodgins a disznópásztor lefoglalt szerszámait vizsgálják, egyelőre eredménytelenül. Brennannek jó ötlete támad, Booth azt mondta, a McVicar-félék megszoknak egyfajta gyilkolási módszert, csak van azon a farmon valami, amivel a disznókat ölik le. Elő is kerül egy állatkábító pisztoly, ami a fakerítést is simán átviszi, „Azt hiszem, vegetáriánus lettem.” – mondja Bones, én meg röhögök egy jót, mert a való életben Emily Deschanel vegán, és ismert állatvédő, szép kiszólás. McVicar ideges lesz, négyszemközt akar beszélni Brennannel, Booth egy kicsit emberkedik vele, ha rátámad, maga addig él, és persze én döntöm el, mi számít támadásnak, mondjuk pl. ha csuklik egyet, de aztán sor kerül a csevejre. McVicar rámutat, hogy azt még mindig nem tudni, mi történt Brennan apjával, hiszen miután őt leütötte, elmenekült. Ő elmondaná, ha futni hagyják. Brennan viszont megbízik annyira magában és Booth-ban, hogy tudja: ezt is ki fogják deríteni.

Booth kivételesen engedi Bonest vezetni, először azt mondja jutalomból, amiért kiakasztotta a gonoszembert. De csak kibújik a szög a zsákból: a könyvét szeretné elolvasni, de nem jön össze. Bones megcélozza a vidámparkot, hogy beszéljen a bátyjával. Elmondja neki, hogy igaza volt, odaadja az üveggolyót, és meghívja megához pár napra vendégségbe, családi kapcsolatokat ápolni. Russ csak annyit kérdez: „Marco?”, és persze jön a válasz: „Polo.” Booth mosolyog, rendben lesz ez.

Hazaérnek Brennanhez, Booth már majdnem elköszön, amikor észreveszi társa könyvét az asztalon, így inkább marad egy sörre, és miközben Russ a barátnőjéről mesél, akinek két lánya is van, meglátja a kéziraton az áthúzott címet és az ajánlást: Ezt a könyvet munkatársamnak és barátomnak, Seeley Booth különleges ügynöknek ajánlom. „A lányok aranyosak.”- mondja, majd koccintanak, mindnyájukra, akárkik is ők, és akárkik is lesznek.

Ezekkel a szép gondolatokkal zárulna az évad, de Brennan lehallgatja az üzenetrögzítőjét, amin egy férfi hangja kéri meg rá, hogy hagyja abba a keresését, mivel ez az ügy sötétebb és veszélyesebb, mint hiszi. Booth megkérdezi ki ez, és meg is kapja a megdöbbentő választ: „Az apám.”

A film letöltési linkjei

Vagy nézd meg itt a filmet online!

Letöltés 781 alkalommal Utoljára frissítve:2013. november 17., vasárnap 03:30

Ha hozzá akarsz szólni, be kell jelentkezned! Bejelentkezés

Online filmek a neten!

A FilmBolond.com a fimbolondok közösségét fogja össze. Ezen az oldalon Online Filmek­et és Online Sorozatok­at nézhetsz. Ha Online Filmeket akarsz, akkor itt keresd, ha viszont Online Sorozatokat, akkor itt keresd. Ha akarsz, akkor tudsz online filmeket nézni, tudsz online sorozatokat nézni, filmeket letölteni, és filmeket megosztani ismerőseiddel és barátaiddal. A filmek a neten előbb-utóbb itt kötnek ki, attól függetlenül, hogy semilyen filmet nem tárolunk egyik szerverünkön sem.

Filmekkel kapcsolatos Jogi nyilatkozat

Az oldal nem tárol jogsértő tartalmat. Minden tartalom, külső, nem általunk üzemeltetett szervereken található, melynek, mi mindössze a felhasználóink által beküldött adatok alapján, megjelöljük helyét. Ezen szerverek tartalmát nem ismerjük, így nem is tudunk értük semmilyen felelősséget vállalni.

Az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény értelmében oldalunk teljesen legális tevékenységet folytat, a ténylegesen szolgáltatott adatok/filmek jogdíjai a filmeket és egyéb audiovizuális tartalmat szerverein tároló szolgáltatókat terheli!

Linkek megosztása szöveges formában és blogon nem warez, hanem személyes önkifejezés, melynek korlátozása a szabad véleménynyilvánítás jogát sérti.

Bejelentkezés vagy Regisztráció

gmail-logoGmail fiókadataiddal regisztráció nélkül, azonnal bejelentkezhetsz!
Facebook fiókkal való bejelentkezéshez kattints a lenti Facebook gombra.

Bejelentkezés Facebookkal

Elfelejtette jelszavát? / Elfelejtette felhasználónevét?